2009. november 28., szombat

Gólyabál MOGYE


2009 dec.7 Kultúrpalota 16:00 óra – President 20:00 óra
„amiről eddig csak suttogtak most valóra válik”

K.H:Először is azt szeretném kérdezni, hogy honnan jön az idei gólyabál mottója?

A.Z: Konkrétan én sem kérdeztem rá erre azoktól, akik kitalálták, de talán elsősorban a bálra vonatkozik a mottó. Számomra így volt egyértelmű. Már többször felmerült annak az ötlete, hogy báli keretek között lehessen szórakozni az előadás után, de idén sikerült először. Szerintem mindenképpen színvonalasabb ismerkedési és szórakozási lehetőség nyújt majd.
K.H.:Mit jelent nektek a báli hagyományokhoz hű, bálhoz illő öltözet ami a belépőn is megjelenik kérésként?

A.Z.:Hallottam, hogy van akinek problémát jelent, sőt van aki azért nem jön el a gólyabálba, mert nincs megfelelő ruhája. De nem vagyunk nagyon szigorúak, csak szeretnénk, ha körülbelül úgy ahogy egy szóbelire megjelennek a diákok,  legalább annyira kiöltöznének majd erre az alkalomra is. Ki ahogy érzi, ízlése szerint, csak elegánsan, a jól bejáratott farmert és pólót mellőzve.


K.H.: Értem. A zenéről mit tudnál elmondani?

A.Z:Mivel élő zene és dj is lesz, ezért egyértelmű hogy a a szervezők törekednek a változatos zenére. Nemcsak báli zene egész éjjel, hanem egy kis retró, egy kis magyar zene.

K.H: Lehet-e majd számot kérni?

A.Z: Nem tudom. Szerintem nem igazán kivitelezhető, mert rengeteg különböző igény lenne. Esetleg jó ötlet lenne ha előtte elküldenék a diákok egy e-mail címre a kedvenc számukat, ha elmondanák a véleményüket, s abból majd mi is válogatnánk a számlistához.

K.H: Van-e valami extra, amivel készültök a Presidentben?

A.Z:Az extra az, hogy lesz nyitótánc az elején, egy kis kedvcsináló. Gyakorlatilag a társasági táncok közül a keringő lesz az első, utána egy kis modern tánc. Modern tánc, hogy akinek nem az eleme a társasági tánc, az is jól érezhesse magát.

K.H: Valamilyen tánccsoport adja ezt majd elő?

A.Z: Nem, a nyitótánc a Presidentben az ötödévesek tánca lesz.

K.H: Rendben. S rátérve egy kicsit az előadásra. Számítotok-e negatív kritikára a tanárok részéről a paródiákat illetően?

A.Z: Nem, sőt Dr. Lőrinczi Zoltánt idézve, mindenre rá kell tenni még legalább egy lapáttal, s nem kell sajnálni az embereket, mert legalább egyszer egy évben kell a tanárnak is visszajelzés a diákoktól. A műsort egyébként úgy állítottuk össze, hogy ne legyenek benne oda nem illő vulgáris kifejezések. Egy humoros, akár órán elhangzott "beszólások"-ból is összeállított szöveg lesz a paródia és azt fogják eljátszani, ahogy ez eddig is lenni szokott. Nem hiszem, hogy lenne miért megsértődni, hiszen általában szó szerinti idézetekről van szó.

K.H: Végül arra lennék kiváncsi, miért érdemes szerinted eljönni?

A.Z: Orvosis diákként, leendő orvosként szerintem egy ilyen tapasztalat jelenleg elég egyedülálló. Az idei gólyabál lehetőséget teremt arra, hogy az ember a vele egykorúakkal, barátaival, csoporttársaival ilyen, viszonylag számára még szokatlan, új, báli környezetben próbálja meg feltalálni magát. Az ilyen alkalmak ritkák, ezért is megéri eljönni. Nem egy átlagos péntek esti buli, mert az egész egyetemnek szól. El is férünk 1200-an a Presidentben, úgyhogy lehet jönni jó sokan. Orvosként lesz  bőven alkalmunk, meghívásunk hasonló eseményekre s jó egy kicsit már arra az időre készülni. Szerintem egy intelligens embernek egy bálon is kell tudni viselkedni. Ez hozzátartozik az általános műveltésghez. Ne riadjon meg a szituációtól, ne aggódjon azon, hogy mibe öltözik, hogy nem fog tudni majd fel sem kelni az asztal mellől, mert nem tud táncolni. Szerintem a tánc még a legegyszerűbb az egészben. Maximum fél óra alatt el lehet lesni a lépéseket ha igazán akarja valaki.

K.H:Számítotok arra, hogy más egyetemekről is jöjjenek az emberek a Presidentbe?

A.Z:Igen, valószínűleg, bár zömében természetesen orvosis diákok lesznek. Ha lesznek külsősök, azok is az orvosisok meghívottjaiként lesznek jelen. Például ha elhívja valaki a barátját, barátnőjét, vagy a legjobb barátját, mert szeretné ha ő is ott lenne.

K.H Köszönöm szépen az interjút. Sok sikert kívánok a szervezéshez.

A.Z:Én is köszönöm.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése